KAPCSOLD BE A JAVASCRIPTET, ÁZZE!!

Hol élsz te, 1995-ben?






részletes kereso »

blogok
észraktár
jótékonykodj
kommuna
nemzeti
szponzoraink
Félnek
Blog - Tomcat
2008 április 6. 11:24:00
Bizony, egy kissé kiverte a szarszeplő nem csak a Broadway jegyirodát, de az egész Lipótvárost arra a hírre, hogy nemzeti érzelmű magyar fiatalok, akik árpádsávos felvarrókat és miegyebeket viselnek, hétfőn 16:30-kor gyülekeznek, hogy együtt menjenek el Kárpátia-koncertjegyet venni. Történetesen pont abba a boltba, ahol állítólag trágár szavak közepette szokták kirugdosni az utcára azokat, akik ilyen "fasiszta" rendezvényekre szoktak járni. Már megy is a sipákolás, a Seres Attila MAZSIHISZ-aktivista által üzemeltetett zsidonegyed.com-on például egyenesen "pogromot" emlegetnek, és a rendőrségért sikoltoznak. Naná, nyilván azért megyünk, hogy felgyújtsuk az egész Lipit, hogyne. Meg már azt is kitotózták, hogy bizonyára hajítógépet is viszünk, mert csak kamuból írtam, hogy ne hozzatok fegyvert vagy hasonlót.

Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem szórakoznátok a magyarokkal, ugye? Nem, századszor is elmondom, ti nem vagytok magyarok, és a cigányok sem, mert tagadtok mindent, ami bennünket összeköt, külön identitást hangsúlyoztok, és csakis egymás közt élitek az életetek. Ezek után bizonyos jogok nem illetnek meg titeket itt, nem törvény, hanem íratlan szociális szabályok szerint. Ilyen például az, hogy nem tehettek javaslatot arra, hogy hogyan éljünk, vagy éppen milyen koncertre járjunk. S nincs jogotok arra sem, hogy bennünket lenézzetek, lefitymáljatok, magatokat valamiféle übermenschnek képzeljetek. Egyszerűsítve: mi vagyunk otthon, nekünk szabad az asztalra csapni, nektek meg maximum illedelmesen kérni. Ha nem így történik, utálni fogunk titeket. És erre hiába hívogattok rendőrt.

Lehet hívogatni a rendőrséget, hogyne lehetne. Azért vannak. Lehet félni, nagyon helyes. Aki sunyi, féljen is. Jobb lenne persze, ha szedné a sátorfáját, de ahhoz sajnos jó meleg, kényelmes helye van itt. A rendőrséget viszont én is tudom hívogatni. Seres Attilát feljelentettem rágalmazás, becsületsértés és rémhírterjesztés vétségének alapos gyanúja miatt. Seleanu Magdaléna, román származású zsidónak pedig ezúton gratulálok, hogy "beférkőzött" a Bombagyárra. Igazi hőstett, tényleg. Az Index fórumra nem ilyen egyszerű ám.

Találkozzunk tehát hétfőn, 16:30-kor, a Jászai Mari téren, és menjünk jegyet venni. Vigyázat, BKV sztrájk lesz, tehát gyalog, biciklivel vagy kocsival ildomos útnak indulni. A Fakabát Rt.-nek pedig jelzem, ez nem tüntetés, hanem egy baráti társaság találkozója, helyszíne nem közterület.

Annak pedig örülök, hogy féltek. Érezzétek, hogy bármit megtehetünk veletek, csak akarat kérdése. Momentán jegyet akarunk tőletek. Még csak meg sem fenyegettünk senkit. Mi nem.

Update: A zsidonegyed.com volt olyan kedves, és csinált egy videót arról, hogy hol is találkozunk, és onnan hová megyünk. A BKV pedig állítólag délután már nem sztrájkol, tehát lehet jönni!






 73. Fuckame\'2008-04-07 11:22:29 
 

Legjobb a sorsfordítás...
 72. jacek(előzmény) 2008-04-07 11:16:32 
 

Ejnye, hát látszott a napszemüveg alja! Na. Vagy a "Zsanettre" emlékszem....
Á, belezavarodtam, inkább megyek vissza fordítani.
 71. Fuckame\'2008-04-07 10:48:05 
 

Figyelj, jacek! Ha csak a száját lehetett látni (én legalábbis szintén úgy láttam), honnan tudod, hogy napszemüvegben volt?...:-) (Ja, tudom: mondta...)
Én úgy értelmeztem, hogy arról a nőről van szó, aki bátorította a kidobást az irodából...
 70. jacek(előzmény) 2008-04-07 10:40:35 
 

Navárjá! Ez a csajszi 1.11-kor (mármint aki nem éppen dícsérőleg szólítja meg Kendét) nem az, akit kiraktak a jegyirodából? Mintha ő szerepelt volna az Éjjeli menedékben. Igaz, hogy napszemüvegben volt, és csak a száját lehetettt látni, de mintha ő lenne. Ő pont nem dolgozik az irodában.
Vagy valamit itt alapvetően félreértettem.
 69. Fuckame\'2008-04-07 10:33:15 
 

Akkor lenne igazán tűzről pattant, ha bent maradt volna éjjelre túlórázni...:-))))
 68. jacek2008-04-07 09:37:41 
 

Hoppá, tűzrőlpattant menyecske....
 67. Kálámpár Orbán(előzmény) 2008-04-07 09:19:14 
 

Az erőszak megjelent: amikor a rasszista ork eladó egy védtelen, vásárolni akaró hölgyet kidobott az üzletből. Akkor nekik lett egy kis erőszak, vagy figyelmeztetés, nevezze ki, ahogy gondolja.

Van egy kis apróság : jegyezzük meg azt, is, hogy egy eléggé nagyhangú, a orkokkal rendkívüli mértékben rokonszenvező menyecskéről van szó, ha jól látom : http://index.hu/video/search/?s=kende
1:11-kor látszik a drága, de erősen világosítani kell a képet, mert a felvétel sötét.
 66. refuse/resist! -A rendszerből kizárva!2008-04-07 08:51:02 
 

Ha csak a csírája is megjelenik az erőszaknak, valami nagyon borzalmas fog történni. (mintha valami hasonlót olvastam volna egyik régi kedvenc bloggeremtől, ugye)
Ha mindenképp mentek: békés felvonulást kívánok!
 65. Kálámpár Orbán2008-04-07 08:47:59 
 

A Hírszerző után a Cigorigo is csúsztat, rágalmaz és hazudozik :

http://www.origo.hu/itthon/20080407-jegyiroda-molotovkoktel-hazafias-flashmobot-szervez-a-szelsojobb.html
 64. Fuckame\'2008-04-07 08:45:17 
 

Refuse, ne túráztasd már magad, inkább lásd be: ez nem a Te napod...:-)




21:13
Mi történik, ha
tudja az NBH?
Semmi.
00:11
Lehet, hogy
rólunk az NBH
készít napi
jelentést,
Sodiról viszont
az igazságügyi
elmeszakértő...
00:41
Hahaha... félősre
röhögtem magam...
:S
02:04
Hé PancsR, ugye
olyan félős
embernek ismersz
engem is?:P :D
10:31
Az NBH-nak nem
tudja valaki a
mailcímét?! Az én
lakcímem is
módosult! :)
14:59
crowley szerintem
lassan a
szerk@kurucra is
küldheted lehet a
végeredmény ua
lesz...
20:09
a mocsok
annyukat.
23:25
2 hónapig nem
volt internet
itthon, erre ez
fogad. Jópofa.
01:21
Gerylla,
hallottál-e már a
href-ről?


Kitörés 60,35,25 emléktúra

túraszervező
túra-rss
mi ez?

legjobbak
legolvasottabbak
tartalomjegyzék
rss feed

Borso
DonPingvin
Hege
jimmy
Karesz
Makákó
SilenoZ
vébermester
vojtyek
zolibardos