Épp az imént hívott Pál Marci,
hogy a lánchídi emléktáblát valami vandál nemrég vörös festékkel locsolta le. Úgy látszik,
valakit nagyon zavar a vörösterror áldozatainak emléke.
A tábla megrongálását már régen
tervezték az Index fórumának véglényei, egymást biztatva éppen erre. A közeljövőben néhányuknak
a feje is véres lesz, ahogyan azt erre az esetre megígértük. Amennyiben a tábla 24 órán belül
ismét tiszta lesz, ettől eltekintünk.
A Bombagyár a következő sajtóközleményt küldte szét:Kedves Sajtómunkatársak!

Az éjszaka leple
alatt ismeretlen tettesek vörös festékkel öntötték le a Lánchíd budai pillérjén elhelyezett
Hollán-emléktáblát.
Az emléktábla az 1919-es vörösterror áldozatainak egyetlen budapesti
emlékműve, amelyet idén március 21-én közadakozásból állítottak fel a Hollán család leszármazottai
és a Bombagyár közösségi blog. Az eredeti, 1920-ban állított emléktáblát a Lánchíd háború utáni
újjáépítése során leverték, és egészen a közelmúltig senki sem érezte feladatának
helyreállítását. Mi több, az MTA "szakemberei" még akadályozni is próbálták.
Az Index
internetes hírportál fórumán a tábla felállítása óta nyíltan folyik a szervezkedés annak
megrongálására, amit a szerkesztőség többszöri kérésünk ellenére is eltűr, és a résztvevőknek
anonimitást biztosít. Az általuk védett névtelen, arctalan "antifasiszták" többek között a tábla
vörös festékkel való lelocsolását is felvetették. Minden bizonnyal az sem véletlen, hogy
ismeretlen tettesek már a tábla felavatásának másnapján kifeszegették a koszorútartó
kampókat.
Vajon kit zavar kilencven évvel később a borzalmas gyilkosság emléke
olyannyira, hogy az éj leple alatt surran oda összemocskolni e két derék magyar ember
emléktábláját, síremlékét? Várhatjuk-e felháborodott politikusok, közéleti személyiségek
nyilatkozatáradatát, mint nemrég, amikor valakik disznólábakat dugtak a holokauszt áldozataira
emlékeztető vascipőkbe? Természetesen nem. Áldozat és áldozat között különbség van.
A
Bombagyár szerkesztősége nem szeretné, ha Budapesten kitörne a "ki tudja jobban megrongálni a
másik fél emlékműveit" című játék. Ami a Turul meggyalázásával kezdődött, és a vascipőkbe dugott
disznólábakkal folytatódott, érjen véget, mielőtt nem köveken, hanem embereken vesz elégtételt
valamelyik fél.
(Kíváncsian várjuk, lesz-e ennek is akkora publicitása, mint a disznólábas
bohózatnak.)
üdvözlettel
tomcat