Biztos van köztetek, aki nem
adta még le a kopogtatócéduláját. (Még én sem.) Tudjuk, a Bombagyár olvasóinak nagy része
Jobbik-szimpatizáns, de a Jobbik már nem gyűjt, hiszen hetekkel ezelőtt leadta a szükséges
mennyiséget, húszezer darabot. Mégse dobjátok ki a megmaradt cédulákat, hiszen van kinek adni: Seres
Máriának.
A rendszerváltás utáni korszak egyetlen sikeres valódi civil kezdeményezésének
elindítója ugyanis maga is indul az EP-választáson, az általa létrehozott
Civil Mozgalom nevű szervezet
élén. Céljuk a hétköznapi emberek képviselete az EU-ban. Ilyen lózungot persze minden kezdő párttól
hallhatunk, mi is hetente kapunk olyan levelet, hogy kéne egy ilyen szervezet, vagy éppen
megalakult a lópusztai borozóban, csakhogy Marcsiék már bebizonyították, hogy nem a levegőbe
beszélő amatőrök. A Civil Mozgalmat az a több ezer aktivista indította el, akik sikerre vitték a
Seres Mária-féle aláírásgyűjtő kampányt. Megvan az az országos hálózat, amelyre a mozgalom
támaszkodhat, és amelyen tovább építkezhet.
A minden lében kanál összeesküvés-keresők már
kezdhetik is építgetni az elméleteiket a háttérben meghúzódó sötét érdekekről, mert olyan nincs,
hogy valamit hétköznapi emberek kezdjenek el, és ne álljon a háttérben a kék, a vörös vagy a
narancsszínű maffia, és természetesen ne legyen magyarellenes, mert anélkül egy kezdeményezés el
sem képzelhető (kivéve, ha árpádsávosba csomagolják, mert az elűzi a gonoszt). El kell keserítenem
őket: ez nem feltétlenül van így. Rengetegen vannak az országban, akik nem ideológiát, hanem
képviseletet szeretnének a szavazatukért. Nekik nem az kell, hogy egy-egy döntést politikai
vélemények alapján hozzanak meg, hanem a közérdeknek és az eszmerendszertől független,
érdekköröktől nem befolyásolt közfelfogásnak megfelelően. Seres Mária mozgalmának megjelenése
törvényszerű a mai politikai légkörben, amikor mindenkinek elege van a hagyományos pártokból, a
zászlólengetésből. Aki úgy gondolja, hogy érdekkör vagy politikai lobbicsoport áll mögötte,
mutasson rá, és bökje ki, hol és milyen támogatást kap tőlük! Nem, kérem szépen: Seres Mária egy
egyszerű magyar családanya, aki kitűnő érzékkel, a megfelelő helyen és a megfelelő pillanatban
rontott neki a velejéig korrupt rendszernek aláírásgyűjtő akciójával. Tisztelt honatyáink azóta is
levegő után kapkodnak, ugrott a potya pénzük.
Ez az asszony megérdemli, hogy támogassuk,
hogy többet is elérhessen. A Civil Mozgalom óriási bomba lenne, ha bejutna az EP-választásra. Már
az aláírásgyűjtés is derült égből villámcsapásként hatott a nemzet parazitáira, hát milyen pofát
vágnának, ha politikai erőként is szembekerülnének az általuk lenézett és megvetett Néppel? Nem az
árpádsávos, könnyen démonizálható "nácikkal", nem a vörös zászlót lobogtató nyugdíjasokkal, hanem
hétköznapi, épkézláb emberekkel, akik rémálomba illő módon nem hülyék, és nem a Mónika show-ból szerzik ismereteiket a világról! Akiktől függnek, és akik
valóban eldönthetik, akarják-e őket tovább etetni vagy sem. Visíthatnak, ahogy akarnak,
terjeszthetik a meséiket, de nem állíthatják meg a változást, ha egyszer elindul.
Ha még megvan a kopogtatócédulád, kérjük, küldd el Seres Máriának!
Csupán néhány ezer hiányzik neki a húszezerhez. (Mielőtt valaki felsikítana a kedvenc pártocskáját
fenyegető ordas veszély hallatán, ezzel nem gyengítesz senkit, különösen nem a Jobbikot.
Ellenséges párthoz sem adhatják tovább, mert azok is mind leadták már. És a Kuruc.infó rágalmai
ellenére adatokat sem gyűjt Marcsi, nem is lenne szüksége rá 600 ezer aláírás begyűjtése
után.)
Küldd el kitöltött céduládat ide:
Seres Mária, 1426 Budapest, Pf. 122
Vagy vidd el az Örs vezér terére, ahol Marcsi csapata gyűjt péntek délig.
Természetesen nem csak a magad, hanem barátaid, családtagjaid céduláit is elviheted, természetesen a
tulajdonos adataival és saját kezű aláírásával kitöltve. Ha postán küldöd, add fel csütörtökön
délig, hogy odaérjen, és lehetőleg expressz levélben!
Lássuk, mi lesz ebből. Ha sikerül,
győzünk, ha nem, hát nem veszítünk semmit egy bélyeg árán kívül.