



|
 | „Fegyverbe!”,
„irány az utca”, „bosszút állunk” – ilyen szövegeket látni a radikális
fórumokon harcos tibi, radikális, white power és hasonló nevek
tulajdonosaitól. Megvertek egy közülünk valót pusztán azért, mert közülünk való. „Veled
vagyunk”, sutyorogja a turulpólós, de már a boltban csak halkabban mer
cigányozni.
Veled vagyunk, Pénzes Henrietta, Horák Nóra, Szögi Lajos, s a sort még
folytathatnánk, de érkeznek majd újabb nevek is. És mit értek vele? Titeket már a föld takar.
Közülünk meg gyűlölettől eltorzult arcú fiatalok átkai hullanak gyilkosaitok felé.
Jobb
lenne, ha más is hullana? Vajon jogunk van már nem gondolkodni? Olyan sokáig nem tettünk semmit,
hogy már itt az ideje van bármit tenni? A Hősök terén a
héten a világ legnagyobb hanukagyertyáját gyújtják meg. Szimbolikus értékű, hogy a zsidó vallási
ünnep legnagyobb lángja nem Izraelben, hanem a magyarországi zsidóság által Judapestnek nevezett
városban születik meg Árpád fejedelem szeme láttára. De erre mi a jó reakció?
A karácsonykor
legalább politikamentességet, békét kívánó lakosság csak azt látja, hogy a zsidó fény ünnepét most
megfenyegetik. A rendőrség gyorsan megtiltja az ellendemonstrációt, pedig tudják, hogy Gyuriék
ilyenkor csak még nagyobb kedvvel öltik föl a huszárgúnyát. Az emberek azt látják, hogy itt valaki a
zsidóság ellen akar tüntetni. Miért tenné? Kik azok, mi velük a baj? Mi a baj a karácsonyi
ünnepükkel, az nem a szeretet napja?
Halk furulyaszó hangzik, a radik pedig kecses
tánclépésekbe rendeződve követik a dallamot. Provokálnak, hát válaszolunk. Erőszakot akarnak, hát
erőszakoskodunk! Tessék mondani, ha azt mondják, hogy takarodjunk ki az országunkból, akkor ki is
megyünk csak azért, mert megmutatjuk nekik, hogy merjük?
Ma megverték Attilát a cigányok. No,
nem a putriban élő, piacon áruló vagy a szomszéd társasházban élő, hanem néhány valódi bűnöző,
akik már megjárták a börtönt is. Az elkapott fickó például emberölésért ült. Mégsem verték holtra
Attilát, ennek pedig okai lehetnek. Az egyik az, hogy Isten megállította a viperasuhanást. A másik
ok nem ez.
Jogos a felháborodás. A dühöt szépen elraktározza magába a hazafi, beteszi egy
kedves cipősdobozba az árpádsávos zászló mellé. Majd pénteken kiviszi az utcára, aztán szabadon
engedi.
Ne tegye! Nem tudnám elviselni, ha ezek után most is, mint korábban, saját magunk
alatt vágnánk a fát! A megoldás nem hangzatos jelszavak skandálása, hanem e szavak megértése. Nem az
utasítás, hanem a cselekvés! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy akkor és azt tegyük, amit
elvárnak tőlünk. És megint, ez az immunrendszerében megszűnt, önvédelemre képtelen, beteg csoport
éppen azt fogja tenni.
Mindegy, jövőre talán okosabbak leszünk.
| | vissza a főoldalra |  |
| 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 | |  | |  | |  | |  | |  | |  | |  | |  | |  | |  | | 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 |  |
|




 • Kitörés 60,35,25 emléktúra
túraszervező túra-rss mi ez?

legjobbak
legolvasottabbak
tartalomjegyzék
rss feed

Borso DonPingvin Hege jimmy Karesz Makákó SilenoZ vébermester vojtyek zolibardos
|
BlogGép 1.1 (C) 2007-2009 tomcat
nem adom
hülye kérdések elott olvasd el a faq-t
minden, a bombagyar.hu-n és aloldalain közölt tartalom újraközléséhez
a szerkesztõk írásos beleegyezése szükséges
az olvasói kommentárok és levelek nem feltétlenül a szerkesztõk véleményét tükrözik
házirend elolvasása