KAPCSOLD BE A JAVASCRIPTET, ÁZZE!!

Hol élsz te, 1995-ben?






részletes kereso »

blogok
észraktár
jótékonykodj
kommuna
nemzeti
szponzoraink
Hát jó, akkor meséljünk a Kuruc.infóról is
Blog - Tomcat
2008 november 20. 11:46:00
Nahát, nahát, ezek a pajkos Kuruc.infósok, beváltották nekem tett fenyegetésüket, és megpróbálnak "tönkretenni". Akkor én is beváltom, amit erre az esetre ígértem, és nyilvánosságra hozom a kilétüket. Név szerint a következők szerkesztik a Kurucot:

Molnár Balázs - főszerkesztő
Kürk Roland
Novák Előd

A többieket majd ők elmondják. Igazán gusztustalan, hogy Novák tegnap még vigyorogva jött parolázgatni velem, amikor a Móriczon szembetalálkoztunk. Úgy vélem, ez a társaság immár - sokadszorra - eljátszotta azt a jogát, hogy nemzetinek és újságírónak vallja magát, hovatovább a Kuruc.infó is hírportálból személyes lejáratófórum lett, személyes bosszúeszköz, amit hírek közlése helyett egyre inkább hírhamisításra használnak. Most már nem keresik, hanem megmondják, ki az ellenség, ki az "ügynök". Köszönjük, Kuruc. "Balliberális" voltom eddig nem zavart titeket, 2006-ban még írási jogot is adtatok, bár nem sokáig éltem vele.

Fenti személyek felelősek tehát a Kurucon megjelent írásokért, tartalmakért. Köszönjük a részvételt. Immár sajátjaikba marnak, sokadszorra, ideje, hogy eltűnjenek a süllyesztőben.

Novák Elődke egyébként nem csak a Kuruc.infón egy patkány, hanem a való életben is. A Magyar Mérce című lap körüli panamák közismertek nemzeti körökben, de ez is egy olyan dolog volt, amiről nem beszéltünk. Azt sem reklámoztuk, hogy Novák Elődke gyakran tevékenykedett más, komolyabb nemzeti szervezetek rovására, például a Jobbik SMS-listáját is a Magyarok Világszövetségétől lopta, pendrive-ostul. Az ugyanis az ő aktivistáikat tartalmazta eredetileg. Azt se higgyük el nagyon, hogy Novák Előd kerítését a "titkosszolgálat" festette tele életveszélyes fenyegetésekkel. Nem, azok is a mieink voltak, egy kicsit ugyanis magára haragította a focidrukkereket néhány húzásával. Ügyes, hiszen ilyen heves reakciót még egyetlen ballib újságíró sem tudott magára húzni a radikálisok részéről.

Ha pedig valakit érdekel, néhány szó arról, amit ma a legalja cionista lapokat megszégyenítve összehazudoztak rólam. Az alábbi soroknak csak "gyűjtői értéke" van, hiszen súlytalan az egész történet.

Szavakkal vagdalkoznak a drága kurucok, amikor azt állítják, hol "radikálisnak", hol "nemzeti liberálisnak" neveztem magam. Az vagyok, igen: szabadelvű nemzeti érzelmű író, aki nem veti el a radikalizmust. Számukra ez nehezen értelmezhető, nem baj. Nem én vagyok az egyetlen, aki ilyennek vallja magát, csak oda kéne figyelni.

Ami 1956-ról szóló, évekkel ezelőtti írásomat illeti, a Kuruc már többször megfenyegetett, hogy úgy fogják tálalni a közönségüknek, mintha szidalmaztam volna a szabadságharcosokat, szóval "vigyázzak". Mondtam nekik, hogy tegyék nyugodtan, ma is vállalom, amit egykor írtam. Így is van. Alapvető szövegértési problémákkal küszködő, magukat újságírónak képzelő szélsőségeseknek sajnos nem áll módomban külön véleményt fenntartani. A régi blogomban megjelent cikkem két dologról szólt: az egyik, hogy hogyan láthatja ma (vagyis akkor, 2004-ben) egy huszonéves 1956-ot, másrészt hogy mi is történt akkor, mit mesélnek azok, akik nem voltak ott fegyverrel, csak látták, kik igen. Erről az írásról beszélgettünk az egyik Bombagyár Rádióban is Toroczkaival és Budaházyval (XIV. adás).

Emlékeztetőül, mert Molnár Balázsék nem olvasnak, nem hallgatnak másokat, csak ha zsidózni szeretnének: 1956-ban, igen, a csőcselék volt kint, ha tetszik, ha nem, mert nem a békés városi polgárság, és nem is az október 23-án tüntető egyetemisták fogtak fegyvert, hanem a külvárosok népe, a balhés gyerekek, a mai focihuligánok korabeli megfelelői. Nem volt ez másképp egyetlen fegyveres felkelésben sem soha,  ahogy például Szarajevóban is a bosnyák alvilág ment ki elsőként a szerbekkel harcolni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nekik voltak fegyvereik, ők tudták és merték használni, ők lettek az elsők a harcban. Mansfeld Péter, Falábú Jancsi, csak hogy néhány példát mondjak. De hogy ne csak 1956-ról szóljak, Rózsa Sándor sem volt szép ember, vagy Rákóczi kurucai közt is rengeteg bűnöző volt. Ezek az emberek vérrel mosták le a múltjukat, és ma hősökként emlékezünk rájuk. Érdekes módon ezzel a rádióműsor során egyetértett a nemzeti radikálisok két legprominensebb alakja, hát akkor tessék gyorsan őket is leárulózni. Egyúttal David Irvinget is, mert ő is ugyanezt írta Felkelés című könyvében, idézve egy szemtanút.

Kurucék ügyesen összevakarták azt a tényt, hogy én a Traubisodát hamisító Salamon Berkowitz zsidó üzletembernek "dolgoztam". Mintha csak James Bondként személyesen másztam volna be a Traubi-gyár kerítésén, hogy a receptet kilopjam a cionistáknak! A valóság annyi, hogy 2000-ben egy webstúdióban, a Flash Design Kft-nél dolgoztam vezetőként, és az egyik megrendelőnk a Traubi Hungária Rt. volt. A megbeszélések során találkoztam Salamon Berkowitzcal, aki egy vidám öregúr benyomását keltette, és nem volt a homlokára írva, hogy csaló lenne. A weboldal elkészült, rendben kifizették, és ennyi. Ma is ez a Traubi weboldala. Hogy később Berkowitzról kiderültek csúnya dolgok, nem hiszem, hogy engem bármiben is minősít. Amikor Molnár Balázs 2005 körül elmondta, miket csinált ez az ürge, nehezen hittem el, mert velünk maximálisan korrekt volt. Persze ezt később megcáfolták a tények. Egyébként nem is védtem Berkowitzot nyilvánosan soha, akkor is csak visszakérdeztem, hogy biztos-e abban, amit hallott, mert én nem csalóként ismertem meg.

Ez lenne tehát a Kuruc rágalomhadjáratának alapja. Ezúton gratulálok nekik. A cikkben elfelejtették felsorolni, hány megaláztatást, hány rendőrségi eljárást, mennyi meghurcoltatást, családom mennyi terhet, aggodalmat vállalt azzal, hogy a nemzeti ügy mellé álltam. Úgy látszik, most továbbiak következnek azért, mert ki mertem jelenteni, hogy a kődobálásból most már elég, ez már nem vezet sehová. A Kuruc pedig egyenlő a kődobálással. Most már nem jobb akármelyik cigányszervezet híroldalánál, csak nem a cigányokat védi. Molnár Balázs, köszönjük évekig tartó tevékenységedet, sikerült tönkretenned azt, amit létrehoztál. A Kuruc sokáig volt a nemzeti érzelműek egyetlen hírforrása, de most már onnan is csak azt a szemetet kapják, amit akármelyik szennycsatorna szolgáltat. Ez pedig egyáltalán nem történelmi szükségszerűség. Tarts önvizsgálatot.

u.i.: A Kuruc következő lejárató hadjárata a Hunhír hírportál és főszerkesztője, G. Kirkovits István ellen fog irányulni. Ezt többször mondták nekem. Álláspontjuk szerint ők is árulók. Kíváncsian várjuk, miért.

 137. Starkiller -A rendszerből kizárva!(előzmény) 2008-11-20 16:37:42 
 

Az első reakcióm nekem is ez volt.Pl a kuruczos cikkben,az elég,ahogy te fogalmaztál sakk-matt,amikor írja,hogy az 56osok közt csőcselék voltak,majd a következő részben,hogy "fel kéne akasztani a kommunisták gyerekeit is"Itt rengeteg kérdést fel lehetnem már alapból tenni.pl mi a kommunizmus definíciója,ő mit tekint annak stb..Nem lehet ezt elintézni két mondatban.De pl,amit 56al kapcsoaltban állított az tényleg igaz.+A traubis ügyet itt szerintem tisztázta.Emiatt nem vesztette még el nálam a hitelét.Sok a homályos fogalom,ahány ember,annyi dolgot érthet alatta.Meg nem csicskázni,vagy védeni akarom,hanem rájönni,hogy hiteles-e vagy sem.Ha nem,akkor megyek én is innen a picsába.Nameg legalább van valaki aki elgondolkodik ilyeneken.Még ez is jobb,mint az agymosott,hülye tinigeci,meg világpolgár,meg mint ölbetett kézzel ülni,míg Fletóék elemésztenek mindent.
 136. strike -A rendszerből kizárva!(előzmény) 2008-11-20 16:35:14 
 

Andi:Te talán pszichológus vagy?Magyarázd meg nekünk légyszíves mit értesz ez alatt:Tc-t nem érdekcsoport, hanem a saját nárcisztikus személyiségzavara irányítja.
 135. Andi -A rendszerből kizárva!2008-11-20 16:33:52 
 


"Azt mondom, ez a sokak szerint öngólszagú, de legalább heves reakció bizonyítja, hogy Tamást nem vezeti semmilyen érdekcsoport."

Blogin, Tc-t nem érdekcsoport, hanem a saját nárcisztikus személyiségzavara irányítja.
 134. Andi -A rendszerből kizárva!2008-11-20 16:30:45 
 

Fecske, amikor a hunhír támadta a kurucot, akkor nem szakadt el benned semmi?
 133. énmagam -A rendszerből kizárva!2008-11-20 16:24:55 
 

Előd egyszer már nyert pert amiatt, hogy egy ballibsi azt mondta, hogy ő szerkeszti a kurucot, de nem tudta bizonyítani. Remélem nem lesz Tomcat vs. Novák per....
 132. Andi -A rendszerből kizárva!2008-11-20 16:21:20 
 

"várjatokcsak, mindjá jön molnárbal... ehh miska24 és jól helyretesz mindenkit oszt nézhettek :) " -mondá a dögunalmas hunhír szerkesztője.
 131. Viktor(előzmény) 2008-11-20 16:17:55 
 

"A legnagyobb ellenzéki párt lebabózásával, és egy fantompárt egekig magasztalásával segít szavazatokat elszívni a kormányellenes oldalról."

Tehát a "kormányellenes oldal" = Fidesz. (Mivel onnan veszi el a szavazatokat)
És gonosz kurucok ellenük szerveződtek a gaz mszp-sek támogatásával. Mostmár világos. Én azonban nem idegeskedek, hiszen a közvélemény kutatások szerint ez a csodás párt magabiztosan vezet és minden valószínűség szerint ők kerülnek hatalomra 2010-ben(?), így a galád ál-kurucos terv megbukik, Orbán Viktor lesz a miniszterelnök és Magyarország elindul végre a biztos felemelkedés felé.

Fasza...
 130. 480. Törölt felhasználó(előzmény) 2008-11-20 16:17:29 
 

Ez kemény volt!
 129. Andi -A rendszerből kizárva!2008-11-20 16:14:44 
 

Szerintem elég korrekt a kuruc cikk. Tc túl gyakran vált identitást, az idézetek nagy sakk-matt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy spicliskedésig süllyedt Tc, mert mást nem tudott reagálni. Hihetetlen, hogy Blogin is ennyire szolgalelkű legyen, hogy ez a szánalmas, pitiáner reakció megerősíti abban, hogy Tcben érdemes bízni... Felfoghatatlan. Óriásit fog pofára esni, de előtte még ellehetetleníti magát ő is...
Undorító alak Tc. Az a baja a magyar nemzetnek, hogy ilyenek osztják neki az észt. Aki meg ezek után bízik benne, védi, rajong érte, stb. az nem különb az orbán birkáinál, akik vezérlő tábornokuk bármit csinál, védik, rajongnak érte, és bíznak benne.



 128. Renegát2008-11-20 16:07:56 
 

Nagy fentartásokkal kezelem az úgynevezett mai radikális köröket és ebbe mindenki beletartozik.Ez a kis történet és még oly sok másik is csak alátámasztja fenntartásaimat.Tradicionális hitvallásom már eleve bizonyos távolságtartást kiván a nemzeti radikalizmustól(a szélsőbal,bal,liberális és a"fidesz és MDf által képviselt "jobboldal" természetesen abszolút elutasítandó) Ezen politikai kategóriákon belül mégis a radikalizmus az mely legközelebb áll ahhoz amit vallok, de mint mondtam, igen nagy fenntartásokkal.Ez persze nem jelenti azt,hogy a passziv magatartást támogatom.Mára eljutottunk oda,hogy amit ma radikalizmusnak hívnak, nevetséges tragikomédiává silányult le.Az ellenség a hasát fogva hahotázik rajtatok.Kicsinyes, néhol már szánalmas veszekedések és sárdobálozás jellemzi az egész oldalt és persze csőlátás.Együtműködésre tökéletesen alkalmatlanok vagytok és a gyarló emberi tulajdonságaitokon nem tudtok felülemelkedni.De rendben ,ha már egyszer nem tudtok együtműködni8(még minimális szinten sem) akkor legalább mindenki foglalkozzon a saját dolgával és hagyja békén a másikat.De nem, erről szó sincsen.Minden alkalmat megragadtok arra,hogy egymásnak menjetek.Szánalmas, infantilis "akkor is én vagyok a legradikálisabb és legigazabb"csatározások mennek az egész oldalon belül ,és persze az árulózás.Itt a Bombagyáron belül Tamás újabban próbálja a "józan észt" propagálni de természetesen ő is ugyanúgy belemegy ezekbe a játszmákba(pl a zöld program bevezetőjénél az írás háromnegyede a jobbikról szólt).Sokat kritizáltam és fogom is még a tevékenységét csakúgy mint a Zöld Párt szémomra kissé fura radikalizmusát ,de úgy igazságos ,ha kijelentem ,hogy az összes többi radikális oldal is ugyanúgy megérdemli a kemény kritikát.Pl itt van a Kuruc.Olykor, olykor olyan primitíív írások jelennek meg azon a portálon,hogy ugyanarra a szintre sülyednek le ,mint azok akiket támadnak.Sokszor rendkivül alcsony szellemi szinvonalú írásaik több kárt okoznak mint hasznot.A jobbik és Torockai is rendkivűl kicsinyes és ugyanúgy csak a saját pecsenyéjét sütögeti illetve széthúz.
A Magyar Gárdán belül szintén megy a széthúzás és a pártoskodás.
Budaházy tevékenysége is sokszor nagyon sok kárt okozott.Folytathatnám még, de felesleges.
Summa summárum, infantilis az egész mai radikális vonal és nevetségessé tette magát.(a kivétel az kivétel)
Ideje lene az egész radikálizmusnak újragondolni magát, de ha ez nem megy ,akkor mindenki menjen szépen a maga útján és a saját háza táján sepregessen.




21:13
Mi történik, ha
tudja az NBH?
Semmi.
00:11
Lehet, hogy
rólunk az NBH
készít napi
jelentést,
Sodiról viszont
az igazságügyi
elmeszakértő...
00:41
Hahaha... félősre
röhögtem magam...
:S
02:04
Hé PancsR, ugye
olyan félős
embernek ismersz
engem is?:P :D
10:31
Az NBH-nak nem
tudja valaki a
mailcímét?! Az én
lakcímem is
módosult! :)
14:59
crowley szerintem
lassan a
szerk@kurucra is
küldheted lehet a
végeredmény ua
lesz...
20:09
a mocsok
annyukat.
23:25
2 hónapig nem
volt internet
itthon, erre ez
fogad. Jópofa.
01:21
Gerylla,
hallottál-e már a
href-ről?


Kitörés 60,35,25 emléktúra

túraszervező
túra-rss
mi ez?

legjobbak
legolvasottabbak
tartalomjegyzék
rss feed

Annabella
boo16
Coldey
Doenroy
Horthy
HUNgya
LocalTerminator
Mr. Metál