bombagyár!

Eretnek, és tőlem meglehetősen váratlan megállapítást fogok tenni. Olvasóink jelentős része talán felzúdul rajta, de aki csak azt szereti olvasni, amit ő maga gondol, az fáradjon át egy bizonyos fehér hátterű hírportálra, amely már érezhetően életciklusa végén jár. Lehet tovább folytatni azt az utat, amelyet a nemzeti radikalizmus 2006 óta követ, de az nem vezet sehová. Ezen az úton a Jobbik sem jut már sehová. A Jobbik ugyanis nem képvisel politikai erőt, és nem képes változtatásra.

Aki most dühödten lehúzta az egeret, hogy máris tiltakozó kommentet írjon, vagy ennyi olvasás után már küldi is szét tüntetőtársainak a cikket, kiállította magáról a droidbizonyítványt. A regisztrációk megszüntetését is később kell kérni. Előbb befejezném.

2006-ban rendkívüli helyzet állt elő az úgynevezett belpolitikában - vagy inkább hazánk állapotát mondanám. Azóta lényegében minden a feje tetején áll. Ilyen helyzetben rendkívüli jelenségek is bukkannak fel. Nem csak a kézzel fogható és szemmel látható tüntetések, rendőrségi akciók, kétségbeesett kormányintézkedések tartoznak ide, de az olyan politikai jelenségek is, amit összefoglaló néven nemzeti radikalizmusnak nevezünk. Rendkívüli volt, hogy ennyien kimentek az utcára, rendkívüli volt a tévéostrom, a rendőrterror, és az a hideg polgárháború is, amit mostanában elveszítünk.

Igen, elveszítjük. Ha tetszik, ha nem. A nemzeti radikalizmus ugyanis nem tesz semmit a győzelemért. Látszattevékenységet folytat, tiltakozik, hadonászik, zászlót lenget, ami ugyan nagyszerű közösségépítő erővel bír, de nagyon el van tévedve az, aki pusztán azért, mert jól érzi magát ebben a közegben, azt hiszi, máris miénk az ország. Sajnos nem. A kékvörös gazemberek agymosó gépezete lassan, de biztosan tünteti el mindazt, amit 2006 óta elértünk. Azok, akik két éve még oly lelkesen tolongtak a Kossuth téren, tényleg megunták, és hazamentek. Akik maradtak, a társadalom nagyon kis szeletét képviselik: a klasszikus munkásosztály utódját, az urbánus dolgozó embert. Annak ellenére, hogy a társadalom továbbra is tudja, hogy nincs rendben az ország, a nemzeti radikalizmus hagyományos vonulata az elmúlt két év alatt nem volt képes használható alternatívát felmutatni. Nem volt képes kitörni elszigeteltségéből, nincs országosan elismert saját értelmisége, nincs médiája. Az teljesen mindegy, hogy a Magyar Szigeten nagyszerű előadásokat hallani, és több, mint ötvenen nézik ezeket. Az is teljesen mindegy, hogy az ország ismeri Morvai Krisztina, Vona Gábor vagy Toroczkai László nevét. E nevek mögött azonban nincs valódi tartalom. Nincs erő átfogó politikai változtatásra, s nincs erő a barikádok áttörésére. Sem fizikailag, sem átvitt értelemben. A nemzeti radikalizmus állásháborúba keveredett, amiből az kerül ki mindig győztesen, akinek több az erőforrása. Nos, ez az, ami nekünk nincs. A kékvörösök pedig már ellentámadást indítottak. Ennek eredménye volt szeptember 20-a, emiatt esett szét a Magyar Gárda, s az is bátorítja őket, hogy a társadalom nem lát olyan hasznos erőt a nemzeti radikális mozgalomban, hogy kiálljon érte. Két év alatt nem sikerült az embereket ismét az utcára vinni.

A Jobbik állítólagos 7%-os népszerűsége hipp-hopp el fog olvadni 2010-re. Hiába a Magyar Gárda, hiába Morvai Krisztina. Az a bizalom, amivel az emberek 2006-ban e kis párt felé fordultak, nem nekik, hanem az öszödi beszéd hatásának köszönhető. Ám már több, mint egy éve olyan pályán játszanak, amin labdába se rúghatnak. Mivel tehetnék? Vona Gábor szép és őszinte beszédeket mond - igen. Morvai Krisztina is - köszönjük. Van sok árpádsávos zászló, és nagyon szeretjük egymást. Ez is jó. Egyéb? Ó, igen, minden megyében legalább négy-öt (vagy negyven-ötven) szimpatizáns, akik a kocsmában kikiáltják a helyi szervezetet. Ha pedig Vona Gábor véletlenül arra jár, megbeszélik a helyi művházzal, hogy engedjék be. Ez minden. Szavak és zászlók. Ezek pedig külsőségek, amelyeket tartalomra szokás rátenni díszítésnek.

A Jobbik nagy hibája, hogy azt sugallja, képes a változtatásra, ha bekerül a Parlamentbe. De nem fog. Az, hogy a MIÉP pár éve egyetlen ciklusra bejutott, ahol jól el is szigetelődött, nem jelent semmit. A Jobbik amatőr párt: tükröződik ez kommunikációjukban, célkitűzéseikben, rendezvényeiken. Azt az ismertséget, amit kemény munkával felépítettek, én egyedül is megcsináltam. A Bombagyár messze hatékonyabb, mint a Jobbik minden sajtókommunikációs eszköze. Ezzel nem lebecsülni szeretném őket, de tény: nem hatékonyak a módszereik. Tovább rontja a helyzetet a párton belüli erőltetett hierarchia. Elnökök, helyi elnökök, alelnökök, szóvivők, mindenki mindenkivel alá- és fölérendelt viszonyban, és az apró pártocska máris kezd megmerevedni, rugalmatlanná válni, mert mindig valakitől engedélyt, hozzájárulást kell kérni, tanácskozni kell, értekezletet kell összehívni. Mikszáthi időket idéz a párt személyes kapcsolatrendszere is: emennek azért van szava, mert egykor a MIÉP-ben akárki volt, amannak azért, mert bemondó volt a Pannon Rádióban, ez egyszer adott kétmilliót, ezért nem szabad kihagyni, az pedig olcsón nyomtatott nekünk szórólapot, és azért van szava. Személyesen is tapasztaltam ezeket a viszonyokat, hiszen jól ismerem a Jobbik vezérkarát, a körülötte tevékenykedőket. Jobbra-balra le vannak kötelezve a jobbikosok, s hiába minden jószándék, a hangzatos jelszavaktól inkább távolodnak, mintsem közelednének hozzájuk. Mintha csak a Fideszt látnánk kicsiben. Egy nagy párt elnökségét párt nélkül. S ez az elnökség rendíthetetlenül hisz abban, hogy már lábuk alatt a piros szőnyeg, amely a Parlamentbe vezet.

Emiatt pedig elhanyagolják saját védelmüket. Teljesen felkészületlenül érte őket a Gárda elleni, övön aluli támadás. Nagyon sokan kiábrándultak a Jobbikból. Nem csodálkoznék, ha ez a kis malőr legalább két százalékukba került volna. A Gárda létrehozása nagyszerű ötlet volt, de immár több, mint egy éve megvan, és nem csak a civilek, de maguk a gárdisták is egyre gyakrabban kérdezgetik, hogy tulajdonképpen mire való? Kérdezem ezt én is, mint a Gárda pártoló tagja. A Jobbik egyre inkább elengedi a Magyar Gárda kezét, és a gárdisták közül is sokan szakítanának Vona Gáborral. Nem tetszik nekik az a vonal, amit Vona követ. A leggyakrabban elhangzó vád, hogy a Jobbik egyre inkább egy fideszes polgári kör próbál lenni. Pletykálják azt is, hogy Vona paktumot kötött Orbánnal, miszerint bejuttatja a Jobbikot a Parlamentbe 2010-ben, ha az cserébe szakít a "szélsőséges" jelenségekkel, mint például a Magyar Gárdával. De aki látott már közelről választást, tudhatja, micsoda marhaság ez. A választás még egy Fidesz méretű pártnak is kemény harc, nem úgy megy az, hogy csak úgy beviszegetünk másokat a Parlamentbe. Különben is, minek tennék? Az összeesküvés-elmélet szerint azért, hogy ott kimondják azt, amit a Fidesz nem mer. Csakhogy erre már van egy Kövér Lászlójuk. Marhaság ez. A Jobbikot nem veszi komolyan a Fidesz, éppen azért, mert nekik vannak profi politikai elemzőik.

Az elmúlt hónapokban számos komoly embert láttam gyorsan kiábrándulni a Jobbikból. Olyan embereket, akik potens eszközöket, szellemi tőkét képviseltek, de a Jobbik nem vett róluk igazán tudomást. Elnökségi tagoktól is hallottam, hogy nem jó irányt vesz a párt, ez nem vezet sehová, nem szabad ülni a babérokon. Van nekik néhány ezer tüntetőjük Budapesten, szépen vasalt zászlóik, és mosolygó házi angyaluk, de ez minden. Választóik, állítólagos támogató tömegük nem más, mint fanatizált tüntetők hada, akik inkább rocksztárnak, mint politikusnak kijáró rajongással övezik őket. Ez a népszerűség is rohamosan olvad, s hogy kíméletlenül fogalmazzak, a Jobbik rövidesen kimegy a divatból. Ez ellen pedig a jelenlegi struktúrával, vezetéssel nem tehetnek semmit, legfeljebb azt, amit már tesznek: homokba dugni a fejüket.